
országos pályázat
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) Környezet- és Természetvédelmi Helyettes Államtitkársága, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Turisztikai Főosztálya – együttműködésben a Magyar Turizmus Zrt.-vel (MT Zrt.) – pályázatot ír ki „Az év ökoturisztikai létesítménye 2011” cím elnyerésére.
A pályázat célja, hogy az ökoturisztikai létesítmények, illetve működtetőik – köztük az állami erdészetek – megmérettessenek kínálatuk látogató- és családbarát jellege alapján. A legjobb minősítést elnyerő helyszínek a pályázatot kiíró szervezetek vezetőjének elismerésében részesülnek. A címet elnyert létesítményeket a pályázat lebonyolításában közreműködő szervezetek kommunikációs tevékenységük során kiemelten kezelik.
A tavalyi kiíráshoz hasonlóan idén is két kategóriában
(látogatóközpont és tanösvény) lehet pályázni. Egy szervezet (fenntartó,
üzemeltető) kategóriánként egy létesítménnyel pályázhat.
A pályázati kiírás és az adatlap letölthető a www.termeszetvedelem.hu/okoturizmus weboldalról. Itt egyébként - tájékoztató jelleggel - megtalálhatók az értékelőlapok is.
A pályázatok beadási határideje 2011. július 30.
2010-ben látogatóközpont kategóriában az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság által üzemeltett kőszegi Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont, tanösvény kategóriában az Ipolyerdő Zrt. Váci Erdészete által fenntartott váci Katalinpusztai (Gyadai) tanösvény nyerte el a címet.
2011. július 18. - 2011. július 21.
Máriahalom, Biofalu, Vendégház
Az Öko-forrás Alapítvány Önképzőköre 3 napos nyári tábort szervez régi és új tagjainak a nyár közepén, 2011. július 18-21. között, az önellátó kiskerti gazdálkodásról. A tábor célja, hogy hasznosítható, gyakorlati tudáshoz jussunk az önellátó kiskerti gazdálkodás területén és bepillantást kapjunk a hazai tájfajták, régen honosult fajták megőrzésének jelentőségéről és fenntartásának követhető, jó példáiról.
ELŐADÓK:
Zöldségeskert: Dr. Holly László
Gyümölcsös: Dr. Szabó Tibor
Baromfiudvar: Dr. Szalay István tervezett előadását Dr. Bódi László tartja meg
Vendégünk lesz a tábor egész lebonyolítása alatt Dr. Arya Bhushan
Bhardwaj ayurvedikus orvos, a közösségépítés gyakorlati alkalmazója, a
gandhista erőszakmentes gondolkodás és életmód utazó tanára -Előadásait
angol nyelven, tolmácsolással tartja meg.
GYAKORLATI TUDNIVALÓK: »»»
A Napnyelő |
EU-s szabvány |
Kutyavilág |
Maradona örök
|