| Életige 2010. március (Chiara Lubich) |
„Bizony
mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt
mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! – odamegy, s nem lesz
nektek semmi sem lehetetlen.” (Mt 17,20)Hányszor
érzed az életben, hogy segítségre van szükséged, pedig tisztában vagy
vele, hogy egyetlen ember se tudná megoldani a problémádat. Ilyenkor
önkéntelenül Valaki felé fordulsz, aki lehetővé tudja tenni a
lehetetlent. Ennek a Valakinek Jézus a neve.
Hallgasd csak, mit mond:
„Bizony
mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt
mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! – odamegy, s nem lesz
nektek semmi sem lehetetlen.” (Mt 17,20)
A
„hegyek elmozdítását” nyilvánvalóan nem szó szerint kell érteni. Jézus
nem azt ígérte apostolainak, hogy látványos csodákat tudnak majd tenni,
s ámulatba ejtik a tömeget. Ha végignézel az Egyház történetén,
egyetlen szentet sem fogsz találni, ismereteim szerint, aki hegyet
mozdított volna a hitével. A „hegyeket mozgatni” hasonlat szándékosan
túlzó kifejezés, az a célja, hogy az apostolok szívébe vésse a
meggyőződést, hogy a hit számára semmi sem lehetetlen.
Jézus minden
csodát, amelyet közvetlenül, vagy az övéi által tett, mindig Isten
országáért, az evangéliumért, vagy az emberek üdvösségéért tette. A
hegyek elmozdítása nem szolgálná a céljait.
A „mustármag” hasonlata
azt akarja kifejezni, hogy Jézus nem többé-kevésbé nagy hitet, hanem
igazi hitet kér tőled. Az igazi hitre pedig az jellemző, hogy az ember
egyedül Istenre támaszkodik és nem a saját képességeire.
Ha kétség
vagy elbizonytalanodás vesz rajtad erőt, azt jelenti, hogy az Istenbe
vetett bizalmad még nem teljes, még gyenge és kevéssé hatékony a hited:
saját erőidre és az emberi logikára támaszkodsz.
Aki viszont teljesen bízik Istenben, az hagyja, hogy Ő cselekedjen. Istennek pedig semmi sem lehetetlen.
Jézus
ezt a hitet kívánja az apostoloktól, éppen ezt a bizalomteli
magatartást, amely megadja a lehetőséget Istennek, hogy kinyilvánítsa
hatalmát.
Ez a hit – amely tehát hegyeket mozgat – nem néhány
rendkívüli ember kiváltsága, hanem minden hívő számára lehetséges és
kötelező.
„Bizony
mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt
mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! – odamegy, s nem lesz
nektek semmi sem lehet etlen.”
Úgy tartják, hogy Jézus akkor mondta apostolainak e szavakat, amikor szétküldte őket a világba.
Könnyen
elbátortalanodunk és megijedünk, ha tudjuk, hogy kicsiny és
felkészületlen nyáj vagyunk, minden rendkívüli adottság nélkül, szemben
azzal a hatalmas tömeggel, amelynek az evangélium igazságát kell
vinnünk.
Könnyen elkedvetlenedünk, ha az embereket egész más érdekli, mint Isten országa.
Lehetetlen feladatnak tűnik.
Jézus viszont biztosítja az övéit arról, hogy hitükkel elmozdíthatják a közömbösség és az érdektelenség hegyeit.
Ha hitük lesz, semmi sem lesz számukra lehetetlen.
Ezt a mondatot alkalmazhatjuk minden más élethelyzetben is, ha azok az evangélium terjedését és a lelkek üdvösségét szolgálják.
Leküzdhetetlen
akadályokkal szemben olykor az a kísértésünk támad, hogy ne is
forduljunk Istenhez, mert az emberi logika azt súgja, hogy úgyis
mindegy, úgysincs értelme.
Jézus ilyenkor is arra biztat, hogy ne
veszítsük el a bátorságunkat, és forduljunk bizalommal Istenhez. Ő
valamiképpen teljesíti majd kérésünket.
Így történt Lellával is.
Új
munkahelyre került Belgiumba, a flamandok közé nagy reményekkel. Néhány
hónap elteltével azonban erőt vett rajta a csüggedés és a magány.
Úgy látta, hogy áthághatatlan akadály épül közte és a lányok között, akikkel együtt lakott és dolgozott.
Elszigeteltnek érezte magát, idegennek épp azok között, akiket szeretettel akart szolgálni.
Ez
abból adódott, hogy a nyelv, amelyet beszélnie kellett, se neki, se a
többieknek nem volt az anyanyelve. Azt mondták neki, hogy Belgiumban
mindenki beszél franciául, tehát ezt a nyelvet tanulta meg. Amikor
azonban közelebbről is megismerte ezt a népet, rájött, hogy a flamandok
csak az iskolában tanulják a franciát, és általában nem beszélik
szívesen.
Sokszor próbálta elmozdítani az elszigeteltség hegyét,
amely távol tartotta őt a társaitól, de hiába. Vajon mit tehetne még
értük?
Maga előtt látta egyik társa, Godelieve szomorú arcát. Aznap este úgy ment aludni, hogy hozzá sem nyúlt a vacsorához.
Lella
utánament, de félénken és tétovázva megállt az ajtaja előtt. Kopogni
szeretett volna, de hát… milyen szavakat használjon, hogy megértesse
magát? Ott állt néhány percig, aztán feladta megint…
Reggel bement a
templomba, leült a leghátsó sorba, és könnyeit rejtegetve a tenyerébe
temette arcát. Ez volt az egyetlen hely, ahol nem kellett más nyelvet
beszélnie, ahol nem kellett megértetnie magát, mert volt Valaki, aki
szavak nélkül is megértett mindent. Ez a bizonyosság bátorította,
miközben aggódó szívvel Jézushoz fordult: „Miért nem tudok osztozni a
többiek keresztjében, és miért nem tudom szavakkal kifejezni, amit Te
értettél meg velem, amikor Rád találtam: hogy minden szenvedés
szeretet?”
Ott állt a tabernákulum előtt, szinte választ várva attól, Aki megvilágosította életének minden sötétségét.
Tekintete
az aznapi evangéliumra tévedt, és ezt olvasta: „Bízzatok – higgyetek –
én legyőztem a világot!” E szavak balzsamként hatottak Lellára, és nagy
béke töltötte el a lelkét.
A reggelinél Anniba botlott, aki a ház
rendjére ügyelt. Köszönt neki, bement vele a konyhába, és szó nélkül
segíteni kezdett a reggeli készítésben.
Elsőnek Godelieve jött le a
szobájából. Kávét akart inni a konyhában sietve, hogy össze ne
találkozzon senkivel. De hirtelen megállt. A Lellából áradó béke minden
szónál erősebben megérintette a lelkét.
Aznap este hazafelé menet
Godelieve kerékpáron utolérte Lellát, igyekezett jól érthetően
beszélni, és odasúgta neki: „Nincs szükség szavakra. Ma az életeddel
mondtad: »Szeress te is!«”
A hegy elmozdult.
Chiara Lubich Kép: www.vocations.it
|
Pszichésen torzulnak a homoszexuális párok által örökbefogadott gyermekek |
A
homoszexuális párok által nevelt gyermekek magas stressz-szintje olyan
lelki sérüléseket és viselkedési zavarokat idéz elő, amelyek akár
öngyilkossághoz is vezethetnek – hangzott el egy mexikói tudományos
konferencián.„Számos tanulmányban olvashatjuk homoszexuális szülők által nevelt gyermekek vallomásait, akik elmondják, hogy miközben barátaik előtt titkolni próbálják szüleik hajlamát, rengeteg feszültséget, félelmet, szorongást, szégyenkezést és haragot élnek át" – figyelmeztetett előadásában George Alan Rekers, a Dél-Karolinai Egyetem Neuropszichiátriai és Viselkedéstudományi Intézetének professzora.
A professzor rámutatott: az aktív homoszexuálisok közt nevelkedők lelki veszélyeztetettségét növeli, hogy a
vér szerinti szüleiktől elválasztott, pszichológiailag eleve sérült
gyermekeknek olyan környezethez kell alkalmazkodniuk, amely lényegesen
rövidebb élettartamú és labilisabb, mint egy férfi és egy nő házassága.
A homoszexuális pároknál jóval gyakrabban fordulnak elő pszichológiai
és viselkedési problémák, válás, kábítószerfogyasztás, pedofília és
öngyilkosság, mint a házasságban élőknél. Mindez a belső feszültségek
mellett folyamatosan azzal is fenyegeti a gyermeket, hogy visszakerül
az otthonba vagy új nevelőszülőkhöz helyezik.
A mexikói konferenciára azt követően került sor, hogy Mexikóváros törvényhozása engedélyezte a homoszexuális párok által történő örökbefogadást. Floridában viszont éppen Rekers professzor tanulmánya alapján tartották fenn az ilyen párok örökbefogadási tilalmát – írja a CNA.
A professzor tanulmánya teljes terjedelmében angol nyelven itt olvasható.
Magyar Kurír Kép: psychologytoday.com
| Robin Cook: RAGÁLY című könyvében 1995-ben már szerepelt az "új" H1N1 járvány?! | ||
|
||
ROHAMOS REZGÉSSZÁM EMELKEDÉS A KÁRPÁTOKBAN
Körlevélből
(K. Zoltán írja): 2009. december 10-én találkoztam nyíregyházi
Barátommal, aki a következő információt mondta el nekem:
Szeptember vége felé a Kárpát-medencében a rezgésszám
elkezdett megemelkedni, napi 10 egységet növekszik az Ongostrom
skálán. /Ezt a skálát a Japánok használják elsősorban./ Az
átlagos, egész Földre jellemző rezgésszám 3600 körül volt a
jelzett ideig, ezt követően jellemzően csak a Kárpát-medencében
megkezdődött ennek emelkedése. December 10-én, a találkozásunk
napján már 4400 volt a ez szám. A Szellemvilágtól kapott
információja alapján azt is közölte, hogy amikor ez a rezgés
eléri a 6000 körüli értéket, a Kárpát-medencében már nem
nagyon lesznek olyan emberek, akik erős ellenerőt fejtenek ki a
Magyar Néppel szemben, mert nem bírják elviselni ezt a rezgésszám
emelkedést. Nagy valószínűséggel elhagyják az országot, vagy
visszatérnek a Teremtőhöz. Nem írtam volna le ezt a
tájékoztatást, ha tegnap / február 5-én, pénteken/ nem hívott
volna egy másik kedves ismerősöm, és el nem mondja, hogy üzenetet
kapott a Szellemvilágtól. Közölték Vele, hogy a
Kárpát-medencében a rezgésszám emelkedést meggyorsítják, és
arra kérték, minél több emberrel közölje, hogy saját, jól
felfogott érdekükben napi 10 percet tornázzanak, vagy ennek
megfelelő mennyiségű mozgást végezzenek /pl. 30 perc séta/ mert
a gyorsított rezgésszám emelkedést e nélkül nagyon nehezen
fogják elviselni. A tegnapi nap folyamán a rezgésszám elérte az
5200-as értéket. Ha ez felgyorsul, akkor arra is van esélyünk,
hogy a választásokig, vagy még egy kicsit előbb elérje a 6000-es
értéket. - KT: Január első napjaiban kaptam a saját csatornáimon
is erre vonatkozó igen gyors emelkedésre utaló üzenetet,
számokkal nem tudom mérni, de a fenti körlevél alaphíre
szerintem is igaz.
A Napnyelő |
EU-s szabvány |
Kutyavilág |
Maradona örök
|