A teremtés koronái úgy vélik, nagyobb fizikai erejük miatt nem kell túl sok figyelmet fordítaniuk az egészségükre, ami többnyire lehetetlenné teszi a betegség korai felismerését. Ugyanakkor a legtöbb férfi fél orvoshoz fordulni. Gyakran a büszkeség tartja távol őket a rendelőtől, még maguknak sem szívesen vallják be, ha baj van. Sokszor otthon magukba roskadva, esetleg kétségbeesetten őrlődnek a problémán.
„Urológiára? Nem!” – mondja határozottan a férfiak többsége. Pedig segítség csak a büszkeséget legyőzve érkezhet. A struccpolitika, az orvosi vizsgálat „tologatása” a komolyabb betegség kialakulásának legfőbb táptalaja. Ha a beteg nem fordul időben szakemberhez, az egyre jobban előrehaladó prosztata megnagyobbodás, vagy prosztatarák akár már visszafordíthatatlan következményekkel is járhatnak.
Magyarországon a statisztikai adatok szerint évente a prosztata megnagyobbodás tüneteivel mintegy 400 ezer férfi szorul kezelésre. A probléma nagyságát jelzi, hogy a 30-40 éves férfiak 10-25 százalékát, az 50 év feletti férfiak 50 százalékát, a 70 év felettiek 75 százalékát, a 80 év felettiek 90 százalékát érinti maga az elváltozás.
Minden
harmadik férfinél jelentkezik kisebb-nagyobb vizeletürítési, illetve
vizelettartási probléma 50 éves kor felett. A kellemetlen tünetek
leggyakoribb oka a prosztata jóindulatú megnagyobbodása. A jelentkező
tünetek – a vizelési nehézségek megnehezítik az apák, nagyapák napjait, s
így az egész család hangulatát. Ezért is fontos, hogy hatékony,
megbízható terápiával enyhüljenek a tünetek, s a férfiak újra jó
közérzettel, aktívan részt vehessenek a mindennapok eseményeiben,
élvezhessék az élet nyújtotta örömöket.

![]()

Szívesen segítünk, küldje ön is el reklámját, hirdetését és itt elhelyezzük!
![]() icehockey.hu Támogassa a Magyar Jégkorong Válogatottat! |
Virtuális Plébánia |
|
![]()
JOGPONT Hálózat
|
http://www.drugfreeworld.org/hu/public-s...
A Drogmentes Föld Alapítvány jelenleg folyó drogellenes programjának központi eleme tizenhat társadalmi célú hirdetés. Ezek a díjnyertes kisfilmek valós, életbeli helyzetek alapján készültek, és leleplezik a legelterjedtebb tévhiteket a drogokkal kapcsolatban.
A társadalmi célú hirdetésekkel hatásosan lehet elindítani a drogfelvilágosító előadásokat, és ezek tökéletesen előkészítik a közönséget az Alapítvány tényszerű és nagy hatású drogfelvilágosító füzetsorozatára. Ez a kombináció kiváló módszernek bizonyult ahhoz, hogy a tanulók érdeklődését felkeltsük aziránt, hogy megtudják az igazságot a drogokról, és ami még fontosabb, megadja a szükséges információkat ahhoz, hogy tájékozottan tudják meghozni a döntést, hogy drogmentesek maradnak.
A kisfilmek sorozata DVD-n is megrendelhető, hogy le lehessen játszani iskolákban, droginformációs standokon vagy nagy drogellenes rendezvényeken. A DVD-k felhasználhatók közösségi drogfelvilágosító kampányok részeként arra, hogy például tévéállomásokon sugározzák a társadalmi célú hirdetéseket, illetve filmszínházakban, bevásárlóközpontokban, stadionokban, vasútállomásokon és repülőtereken játsszák őket.
Rendelje meg az INGYENES DVD-t és információs csomagot! >>
A Napnyelő |
EU-s szabvány |
Kutyavilág |
Maradona örök
|