A reumatikus betegségek természetes gyógymódjai
A gyógynövények szerepe a reumatikus betegségek kezelésébenVannak
olyan gyógynövények, melyek mind külsőleg alkalmazva, mind belsőleg
(tea, elixír formában) használva jó hatással vannak az ízületekre. A
reumatikus betegségek egyik legfontosabb gyógynövénye a csalán, mely
hatását főleg úgy fejti ki, hogy növeli a húgysav kiürülését a
szervezetből. Gyógyításra szinte az egész növényt felhasználhatjuk. A
levelét teakészítésre, a gyökér főzetét inkább külsőleg, fürdővízhez
öntve, mely lehet egész test- vagy lábfürdő. Régebben, mikor még nem
léteztek fájdalomcsillapítók, az emberek a fájó testrészeket friss
csalánnal csapkodták meg. A betegség kialakulásánál ajánlatos pár
hónapos csalántea-kúra, amikor is naponta körülbelül fél liter
csalánteát fogyasztunk, három részre osztva. Ugyanennyi ideig
fogyaszthatjuk a friss csalánléből préselt levet is, naponta néhány
evőkanálnyit.
A következő „reuma" gyógynövény a fűzfa, melynek
levelét borogatásként, kérgét pedig belsőleg, teaként használhatjuk. A
fűzfakéreg szalicilt tartalmaz (a gyógyszerként ismert acilpirin,
kalmopirin, aszpirin hatóanyaga), melynek fájdalomcsillapító, görcsoldó
és gyulladásgátló hatása ismert. A kőrisfa a csalánhoz hasonlóan a
húgysav kiválasztását segíti elő. A fűzfához hasonló a réti legyezőfű
magas szalicil-tartalma miatt mindenféle gyulladásos folyamat kitűnő
ellenszere. A feketenyárfa és a nyírfa kérgének, rügyének forrázata
borogatásként használható. A bőrizgató és vérbőséget előidéző növények
főleg külsőleg, az ízület krónikus gyulladásakor használhatók.
Borogatásként alkalmazhatunk reszelt tormát, mustármagpépet, almaecetet,
sodrófával megtört káposztalevelet.
VízterápiaA
legrégebbről ismert kezelési mód. Fontos tudnunk, hogy heveny panaszok
esetén meleg fürdő sosem alkalmazható. Krónikus esetekben a
legmegfelelőbb a harminchat-harminchét fokos vízben tíz-tizenöt percig
való tartózkodás. A víz pozitív hatását növelhetjük gyógynövény-forrázat
hozzáadásával. Erre a célra használhatunk csalánlevél, vagy gyökér,
fűzfakéreg, kakukkfű, levendula, kőrisfa, feketenyárfa, nyírfa
forrázatot. Jó hatásúak a hideg-meleg váltófürdők, a szauna, a gőzfürdő,
a sós fürdők. Sós fürdőket otthon is készíthetünk: egy lavórnyi vízbe
körülbelül két marék só, kádba fél-egy kiló só hozzáadásával.
Használhatunk holt-tengeri sót vagy tengeri sót, de egyszerű konyhasót
is. A sós fürdőt ajánlatos hetente háromszor elvégezni. Természetesen a
termálfürdők, a gyógyfürdők rendszeres és megfelelő beiktatása kitűnő
hatással van az ízületi fájdalomra.
Borogatások és pakolásokEzeket
legjobb este elvégezni, amikor az ízület a procedúra után nyugalomban
maradhat. Pakolást készíthetünk nyers, reszelt krumpliból, túróból, vagy
a gyógyszertárakban kapható gyógyiszapból, esetleg a fent említett
gyógynövényekből. Ezeket a pakolásokat alkalmazhatjuk hidegen vagy
melegen, attól függően, hogy a gyulladt testrészen a gyulladás akut vagy
heveny. Általában a forró testrészre inkább hideg pakolást rakjunk, míg
a hideg, fázós testrészre langyos vagy meleg pakolást. A hideg
testrészre jó hatással van a báránytakaróval való betakarás is. Heveny,
fájdalmas gyulladásoknál rövid ideig jeges borogatást is alkalmazhatunk.
Masszázsok és ragasztási technikákA
masszázsoknak nagyon sok módját ismerjük és szinte mindegyik jó
hatással van a reumatikus betegség valamelyik fajtájára. A masszázs
beindítja a vérkeringést, csillapítja a fájdalmat, segíti a húgysav
kiürülését. Akinek nincs ideje, vagy valami más ok miatt nem tud
masszázsra járni, akkor segít az úgynevezett medi-taping kezelés.
Mi
a medi-taping? A medi-tapingot egy japán orvos, harmincöt évvel ezelőtt
gondolta ki, majd egy német orvos Dr. Sielmann fejlesztette tovább. A
módszer alapja, hogy az izmokat és ízületeket egy tapasz segítségével
támogatjuk, és tehermentesítjük úgy, hogy közben nem gátoljuk őket a
mozgásban. Ezt egy speciális tapasz és egy speciális ragasztási módszer
segítségével érjük el. Szakszerű felhelyezés után szinte azonnal, de pár
órán belül biztosan tapasztalható a fájdalom csökkenése. A felhelyezett
tapasz hetekig a helyén maradhat, és ezalatt az idő alatt korlátlanul
fejtheti ki gyógyító hatását.
A felhelyezett tapasz, hasonlóan a
masszázshoz, javítja a vérellátást, sőt állandó masszírozó hatást fejt
ki a bőr érzékelő részeire, akupunktúrás pontjaira, és a bőr alatti
szövetekre. Megnyugtatja a fájdalomérzékelő idegeket, megakadályozza az
inak, izmok, ízületek túlterhelését. A tapasz anyaga elasztikus
gyapjúszövet, gyanta bevonattal, hőmérsékletre ideálisan reagáló, víz-,
izzadás- valamint levegőáteresztő. Könnyen felhelyezhető és a
testrészről könnyen eltávolítható.
A tapasz további előnye, hogy
nem tartalmaz semmilyen hatóanyagot, ezért bármilyen más módszerrel,
vagy gyógyszerrel kombinálható.
Akupunktúra és akupresszúra
Kiegészítő
kezelésként, főleg krónikus esetekben érdemes akupunktúrával, vagy
akupresszúrával próbálkoznunk. Gyermekeknél, vagy olyan felnőtteknél,
akiknél a tűszúrás kellemetlen élményeket vált ki, a fent említett
medi-taping tapasszal lehetséges az akupunktúrás pontok ragasztása is. A
helyesen felhelyezett tapasz nemcsak az akupunktúrás pontokat, hanem
egész meridiánok kezelését is lehetővé teszi. Hosszú ideig tartó makacs,
reumatikus gyulladásoknál és fájdalmaknál érdemes felkeresni a
fogorvost, mert az ízületi panaszok hátterében gyakran fordul elő
fogászati góc. Például a metszőfog gyulladása a térdre, a szemfog
gyulladása a csípőízületekre, a bölcsességfogaké pedig a váll és
könyökízületekre lehet rossz hatással.
Elengedhetetlen a
rendszeres mozgás, ugyanis a mozgáshiány következtében romlik az
ízületek vérellátása, gyengülnek a tartó inak, izmok, elkorcsosodik a
porc, végül deformálódhatnak az ízületek. Tilos a túlzásba vitt,
izomlázzal járó mozgás. Kifejezetten ajánlott a gyógytorna, a séták, a
tempós gyaloglás, jógagyakorlatok, tánc. A mozgás következtében
megszűnik az ízületi merevség és izomzati feszülés, és lelkileg
felszabadulunk.
A kínai orvoslás szerint a reumatikus betegséget
is visszavezethetjük a különböző szervek meridiánjainak zavarára,
valamint a jin-jang egyensúly kibillenésére. Az energiazavarok közül a
jin jellegűek inkább kopást, szövetfogyást, szövetpusztulást okoznak,
míg a jang-túlsúly gyulladás, vérbőség, merevség, duzzanat képében
jelenik meg. Energetikai egyensúlytalanságnál mindig gondolnunk kell
hegesedés által, műtétek, balesetek, kiváltott energiaáramlás
blokkolására. Ezeket a blokkokat akupunktúra, neurálterápia vagy tapasz
segítségével szüntethetjük meg.
Hogy a felsorolás teljes legyen,
nem hagyhatjuk ki a sajátvér-terápiát, a vizeletterápiát, a köpölyözést,
az apiterápiát (méhészeti termékek) és a homeopátiát, valamint más
energetikai termékek és gyógynövény-kivonatok használatát.
Végezetül
fontos megemlítenünk a reumatikus betegségek lelki okait, mivel a
stressz mind az ízületekre, mind az izmokra nagyon rossz hatással van,
ezért minden reumatikus betegségnél meg kell próbálkoznunk stresszoldó
gyakorlatokkal. Stressz esetén növekszik a fájdalomérzet, ezért
mindenképp meg kell tanulnunk relaxálni. A reumás betegségek hátterében
általában a túlzott aktivitás, a tökéletesség akarása, a túlzott
segíteni vágyás és a túlzott lelkiismeretesség lapul. A reumatikus
fájdalmak mögött mindig valamilyen harag, düh, elfojtott indulat húzódik
meg. A tünetek hátterében álló konkrét lelki ok megfejtésében nagy
segítséget jelent, ha tudjuk, hol lépnek fel elsősorban a fájdalmak. Ha a
nyaki tájékon, akkor túl nyakas az illető, ha a váll tájékon, akkor
túlvállalta magát.
Összefoglalásképp megállapíthatjuk, hogy a
reumatikus betegségek természetes gyógymódjaként először is
étrendváltozást kell beiktatnunk, mely növényi táplálékok
előnybehelyezéséből, állati fehérje, valamint a fehércukor és zsír
kihagyásából áll. A sor méregtelenítéssel, léböjtkúrával, nyers
zöldségkúrákkal, barnarizs-kúrával folytatható.
Vegyünk magunkhoz
megfelelő minőségű és mennyiségű nyomelemet, minden esetben természetes
forrásokból. Alkalmazzuk a különböző fürdőket, borogatásokat,
pakolásokat, ragasztassunk fájó testrészeinkre tapaszt. Használjuk
gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító növényeinket tea, fürdők,
gyógynövénykivonatok formájában. Mozogjunk rendszeresen, de nem
megerőltetve, tartsuk magunkat az arany középúthoz. Idegeskedés helyett
válasszuk a nyugalmat.
A reuma megelőzhető, elkerülhető betegség,
nem az idős kor természetes velejárója. A reumatikus betegségek a
hibás, helytelen életmód következményei, melyeknek megváltoztatásához
sok sikert és kitartást kívánok.
Dr. Tóth Erzsébet, orvos
www.medi-tape.sk/baratno.com